Valami megint véget ért.
Persze nem a Katona, az még tart, egészen június közepéig szezon van :) De egy másik dologról is meg kell emlékeznem, ami kicsit nem a színház, de majd kapcsolódik ahhoz is.
Aminek vége az az idei Énekel az ország rendezvény. Ilyen formában már 8., összességében 28. alkalommal került megrendezésre a projekt, aminek kapcsán több kórus egymással együtt énekel el egy, néha két darabot. Én is többször részt vettem már benne, idén sem alakult másképp.
Most Mozart Requiem és Kodály Psalmus Hungricus volt terítéken. Ezek a darabok nyilván magukért beszélnek, szerintem mindenki ismeri őket (ha nem, gyorsan hallgassa meg valahol :) ), de az biztos, hogy ritkán, vagy talán soha nem volt hallható még ilyen formában. Egyrészt azért, mert a színpadon, több, mint 500 fő állt, másrészt pedig azért is, mert volt a darabokban egy kis csavar: a Requiemnek nem a mindenki által ismert, Süsmayr által befejezett verzióját énekeltük, hanem a nemrégiben Pánczél Tamás által komponáltat. Így kicsi újdonságtartalma volt az előadásnak, de mivel Pánczél Tamás igen jól eltalálta Mozart stílusát, ez a változás nem volt feltűnő. A Hollerung Gábor vezénylése alatt egyesült, az ország minden területéről érkező kórusok közé ráadásul idén egy külföldi, kanadai csapat is csatlakozott, úgyhogy mondhatjuk, hogy a rendezvény nemzetközivé nőtte ki magát.
Én nem vagyok állandó kórus tagja, alapvetően magánénekre járok, úgyhogy mindig nagy élmény részt venni az Énekel az országon. A magányos zenészből csapattaggá lényegülni érdekes kihívásokat rejt számomra, más típusú munkát igényel :)
A hónapokon keresztül tartó szombati próbák után a legjobb mindig a kórustábor, ami idén Veszprémben volt. Ilyenkor péntektől vasárnapig vagyunk együtt, ami általában kemény munkával telik, reggeltől estig próbálunk, énekelünk. Összességében persze azért kikapcsolódás ez számomra (számunkra), hiszen új városokat fedezünk fel, együtt vagyunk, és szórakozunk.
A koncert maga idén pünkösd vasárnapra esett, szokás szerint a MÜPA adott neki otthont. Előtte szintén másfél napig próbáltunk, de egy biztos, megérte (mindig megéri), mert az előadás nagyszerűen sikeredett. Persze ez egy szubjektív vélemény (bár a nézők egy része is alátámasztotta), de fantasztikusan szóltunk, és az élmény, hogy ott lehettünk, hogy ott lehetünk minden évben, egyszerűen leírhatatlan. Másnap mindig ürességet érzek és szomorú vagyok, hogy egy évet kell várni a következő alkalomig.
Most is így van, hiányzik a "kórusom", de próbálom úgy felfogni, hogy örülök azért, hogy most is részt vehettem benne, és hogy jövőre is lesz rá alkalmam. Ezt pedig köszönöm a szervezőknek, köszönöm a többi énekesnek, a zenekarnak, Gábornak, azoknak, akik ott voltak a nézőtéren, és élvezték a műsort, és mindenkinek, akinek bármi kis köze is van ahhoz, hogy az Énekel az ország létrejöhetett. Jövőre veletek ugyanitt! :)
Egy kis emlékkép a táborról:
(Persze ha koncerthiányom lenne, akkor most mehetek majd egy kicsit más típusú dallamvilágra a Katonába is, mert május 31-én Kiss Erzsi Panchan koncert lesz az előtérben, ami szintén érdekes mulatságnak ígérkezik: színházban koncert! De erről majd egy későbbi posztban szólok :) )
