Katonába szerettem

Valami megint véget ért.

Persze nem a Katona, az még tart, egészen június közepéig szezon van :) De egy másik dologról is meg kell emlékeznem, ami kicsit nem a színház, de majd kapcsolódik ahhoz is.

Aminek vége az az idei Énekel az ország rendezvény. Ilyen formában már 8., összességében 28. alkalommal került megrendezésre a projekt, aminek kapcsán több kórus egymással együtt énekel el egy, néha két darabot. Én is többször részt vettem már benne, idén sem alakult másképp.

Most Mozart Requiem és Kodály Psalmus Hungricus volt terítéken. Ezek a darabok nyilván magukért beszélnek, szerintem mindenki ismeri őket (ha nem, gyorsan hallgassa meg valahol :) ), de az biztos, hogy ritkán, vagy talán soha nem volt hallható még ilyen formában. Egyrészt azért, mert a színpadon, több, mint 500 fő állt, másrészt pedig azért is, mert volt a darabokban egy kis csavar: a Requiemnek nem a mindenki által ismert, Süsmayr által befejezett verzióját énekeltük, hanem a nemrégiben Pánczél Tamás által komponáltat. Így kicsi újdonságtartalma volt az előadásnak, de mivel Pánczél Tamás igen jól eltalálta Mozart stílusát, ez a változás nem volt feltűnő. A Hollerung Gábor vezénylése alatt egyesült, az ország minden területéről érkező kórusok közé ráadásul idén egy külföldi, kanadai csapat is csatlakozott, úgyhogy mondhatjuk, hogy a rendezvény nemzetközivé nőtte ki magát.

Én nem vagyok állandó kórus tagja, alapvetően magánénekre járok, úgyhogy mindig nagy élmény részt venni az Énekel az országon. A magányos zenészből csapattaggá lényegülni érdekes kihívásokat rejt számomra, más típusú munkát igényel :)

A hónapokon keresztül tartó szombati próbák után a legjobb mindig a kórustábor, ami idén Veszprémben volt. Ilyenkor péntektől vasárnapig vagyunk együtt, ami általában kemény munkával telik, reggeltől estig próbálunk, énekelünk. Összességében persze azért kikapcsolódás ez számomra (számunkra), hiszen új városokat fedezünk fel, együtt vagyunk, és szórakozunk. 

A koncert maga idén pünkösd vasárnapra esett, szokás szerint a MÜPA adott neki otthont. Előtte szintén másfél napig próbáltunk, de egy biztos, megérte (mindig megéri), mert az előadás nagyszerűen sikeredett. Persze ez egy szubjektív vélemény (bár a nézők egy része is alátámasztotta), de fantasztikusan szóltunk, és az élmény, hogy ott lehettünk, hogy ott lehetünk minden évben, egyszerűen leírhatatlan. Másnap mindig ürességet érzek és szomorú vagyok, hogy egy évet kell várni a következő alkalomig. 

Most is így van, hiányzik a "kórusom", de próbálom úgy felfogni, hogy örülök azért, hogy most is részt vehettem benne, és hogy jövőre is lesz rá alkalmam. Ezt pedig köszönöm a szervezőknek, köszönöm a többi énekesnek, a zenekarnak, Gábornak, azoknak, akik ott voltak a nézőtéren, és élvezték a műsort, és mindenkinek, akinek bármi kis köze is van ahhoz, hogy az Énekel az ország létrejöhetett. Jövőre veletek ugyanitt! :)

Egy kis emlékkép a táborról:

(Persze ha koncerthiányom lenne, akkor most mehetek majd egy kicsit más típusú dallamvilágra a Katonába is, mert május 31-én Kiss Erzsi Panchan koncert lesz az előtérben, ami szintén érdekes mulatságnak ígérkezik: színházban koncert! De erről majd egy későbbi posztban szólok :) )

Éppen egy hete volt a Katonában egy este, amin Janikovszky Évára emlékeztünk. Természetesen jó volt, az írónő humora a fiára is átragadt, úgyhogy egy vicces hangulatban zárult a nap. Nem részletezném a programot, más emlékeit sajátomként nem adnám el. Viszont hogy méltó módon és stílszerűen emlékezzem a rá én is, íme álljon  itt egy kis részlet az én lemezemből, amelynek szintén két oldala van...

Vigyázat, erős önkritika következik!

A lemez egyik oldala:

Előadja a fiatal lány az ezer éve nem látott barátnőjének, aki már megint azért hívja telefonon, hogy mikor lenne alkalmas összefutniuk.

Őszintén szólva nem tudom mi legyen. Teljesen el vagyok havazva.  Mostanában engem ki akarnak csinálni. Nem elég, hogy járjak be az egyetemre, mert a legtöbb órám gyakorlat, ahol kötelező megjelenni, de még emellett csináljam párhuzamosan a szakmai gyakorlatot is. Hát persze, ezt is csak itt találhatták ki... Arról nem is beszélve, hogy mindezek mellé rengeteget követelnek az órákon is. Most is, képzeld, a következő héten két ZH lesz, meg persze két 10 egy 5 és egy 3 oldalas beadandó. Egy héten belül. Most mondd meg... Meg persze aztán ott van az Énekel az ország is, amin részt veszek, viszont így a hétvégéimnek is annyi. És tudod, nálam az ének meg a tánc alap, úgyhogy a hétköznap esték is telítve vannak. Csoda, hogy aludni tudok még. Bár  persze egyre kevesebb jut arra is. Ja és tudod idén szigorlatunk is lesz - természetesen még május végén, csak hogy arra is szorgalmi időszakban készülhessünk. Hát nem mesés? Sokszor arra sincs időm, hogy tükörbe nézzek, úgyhogy magamat is elég rég láttam már. Szóval hogy mikor találkozhatunk? Hát nem tudom, mondjuk hétfőn éjjel háromkor ráérsz? Van rád 14 percem.

A lemez másik oldala:

Előadja ugyanaz a lány egy másik barátjának, aki arról érdeklődik, mivel telnek mostanában a napjai.

Áh, tudod semmi érdekes, megy minden a szokásos módon. Persze persze továbbra is táncolok és énekelek, az csak természetes. Meg képzeld, gyakorlaton vagyok a Katonában. Igen, élvezem, nagyon jó programokban vehetek így részt. Hogy az egyetem? Hát azzal is minden rendben van. Igen, andragógia szakon vagyok. Igen, még mindig élvezem, olyan terület, amivel tudom, hogy mit fogok kezdeni. Tudom, persze, sokan vannak akik szeretnek panaszkodni, hogy nincs idejük, meg minden rossz az életükben de hát ismersz... én nem ilyen vagyok. Imádom a rohanást. Hisz te is tudod, megőrülnék, ha egy percre le kellene ülnöm. Nem szeretek unatkozni. Már most is azt tervezem, hogy mivel töltsem ki a nyarat, ki nem állhatnám, ha otthon kéne ülnöm végig. Nem is értem hogy bírják azt mások. Most még egy-két könnyed beszámolót mondjuk meg kell írnom a suliba, de az semmiség. Meg pár zh és egy szigorlat, de végülis erre van az egyetem, nemde? És veled mi újság? Ráérsz valamikor? Összefuthatnánk.

Érdekes dolgokat hall az ember, ha a színházbajárásról, vagy éppen nem járásról beszélget a barátaival. Az utóbbi időben többen is mondták, hogy az egyik gondjuk a színházzal az, hogy nem tudják, mit vehetnek fel oda. Ugyan ez itt nem egy fashion blog, de gondoltam segítek nekik egy kicsit ebben a kérdésben.

A színházba kiöltözik az ember. Igen. De azért manapság szerintem ezt már a többség nem tartja olyan véresen komolyan, mint anno nagyanyáink tették. Kézenfekvő a kérdés: minek kell puccba vágni magunkat, ha úgysem minket néznek? A válasz egyszerű: azért, mert a színházban ezzel a színpadon helyt álló színészeknek és a kulisszák mögött működő többi dolgozónak adjuk meg a tiszteletet. 

néhány olyan szettet próbáltam meg összerakni, amihez a többség gardróbjában megvannak az alapok, csak össze kell passzintani őket a megfelelő módon.

1. A kis fekete

Igen, ez az a ruhadarab, aminek "minden nő ruhatárában ott kell lapulnia", tudjuk... És éppen ezért, mert még a csapból is ez az üzenet folyik, általában tényleg mindannyian rendelkezünk eggyel. Hogy ne legyen túl unalmas, én szeretem feldobni színekkel. Egy vörös cipő-táska-öv trióval máris elegáns és kellemes viselet lesz belőle.

2. Nadrágkosztüm

Aki nem érzi jól magát ruhában, de szeretne kiöltözni, annak a fekete nadrágkosztüm lehet egy jó választás. Ezt is érdemes legalább a felsővel kicsit színesíteni, de akár egy klasszikus fehér inggel párosítva is el tudnám képzelni.

3. Lezser elegancia

Ez már eggyel könnyedebb kategória. Én pl. ehhez hasonló szettben jelentem meg tegnap is a színházban, és egyáltalán nem lógtam ki a sorból. Átgondolt, de jóval kényelmesebb előző társainál.

4. A farmer

A farmer? Igen, manapság egyre több ember vállalja be, hogy farmerben megy el színházba. Én sem tartom megbocsáthatatlannak, de ha így teszünk, akkor a többi ruhadarabunk legyen kellőképpen letisztult és elegáns, hogy látszódjon, azért adunk a kultúrára.

Persze az, hogy mit veszünk fel, alapvetően színházfüggő is. Én mondjuk a Katonát pl. olyannak tartom, ahol egy lazább szerelésben sem ciki beállítani a darabokra.

Extázis... Így tudnám leírni azt az érzést, amivel hazajöttem vasárnap a színházból. Mostanra ugyan sikerült lecsillapodnia bennem a dolgoknak, de még mindig eszméletlen jó érzéssel tölt el, ha visszagondolok az estére.

Annak, aki a magyar gasztro-világban egy kicsit is járatos, nem kell bemutatnom Bíró Lajost, aki hazánkban és külföldön egyaránt olyan sikereket ért el e területen, amit kevesek mondhatnak el magukról. Gyakorlatilag ő országunk modern gasztronómiájának úttörője, éllovasa, csúcstartója, stb., kinek mi tetszik... Lényeg a lényeg, már előre vártam, hogy végre találkozhassam vele. Persze nem reméltem sokat, mivel ezek előtt a programok előtt nem arról szól az élet, hogy trécseljünk a fellépőkkel az élet dolgairól, hanem inkább szervezés, átbeszélés zajlik, de azért bíztam benne, hogy néhány szót elcsíphetek tőle. Ez sikerült is, illetve kedves segítőjét is kifaggattam néhány számomra érdekes konyha-praktikáról, amíg a háttérben intézte a meglepetés falatkák ügyeit.

Na egyébként ezek a meglepetések szolgáltatták a lenyelhető "drogok" világát, ugyanis a Bock Bisztróból hozott libamáj-mousse retek-zeller salátával és az újszerű paprikás krumpli (ami egyébként Bíró Lajos kedvence) egyaránt olyan magaslatokban szárnyaltak, amiket képtelen vagyok szavakba önteni. Mindenesetre fantasztikus élmény volt ezeket ízlelgetni, miközben hallgattuk, ahogy Lajossal és Mácsai Pállal beszélget Lugosi Viktória, az est háziasszonya. Az irodalmi többletet Jordán Adél hozta a műsorba, de hozzá sokszor társult Mácsai is, amikor párbeszédes jelenetet olvastak fel Kosztolányitól.

Egyébként persze Mácsai Pálnak is nagyon örültem, csak azért nem vele kezdtem az ódák zengését, mert már volt szerencsém vele találkozni ezelőtt is személyesen, családi körben, így itt az újdonság varázsa már nem tarkította várakozásaimat. 

A vendégek itt főleg magukról, életükről, a színházról és természetesen az ételekről beszéltek. Hallhattunk a szüleikkel való kapcsolatukról, arról, hogy mennyire voltak jó (vagy inkább nem jó :D) gyerekek, és úgy általában arról, hogy hogy jutottak oda, ahol most vannak, mit tartanak sikereiknek, és merre szeretnék, ha tovább ívelne karrierjük. Persze mindezt poénos sztorikkal, anekdotákkal tűzdelve mesélték el a szereplők, feszültség egy pillanatig sem kapott helyt az est folyamán a teremben. 

Az fix, hogy két olyan ember volt a Katona vendége vasárnap, akik pályájukon valami igazán maradandót alkottak, olyat, amit nehéz lesz utánozni vagy felülmúlni az őket követőknek. Én konkrétan még másnap sem tudtam letörölni a képemről a vigyort, annyira fantasztikusan éreztem magam. Mindenkinek csak kívánni tudom, hogy sok ilyen jó élményben legyen része élete során, mint amilyen számomra ez az este volt a Katonában.

Na szóval én még szerencsére abba a generációba tartozom, akiknek az óvodában volt diafilm vetítés is.
Én imádtam!

Mindig átsétáltunk az óvoda épületének másik felébe (ami konkrétan egy folyosónyi menetelést takart, de akkor persze hatalmas útnak tűnt), ott be egy kicsi, besötétített terembe, és indulhatott a móka. Volt ott minden, Hófehérke, Piroska, Pöttöm Panna és a többiek. Kis csodavilág volt ez az ovi hétköznapjaiban :)

Most a Katonában ezt az élményt elevenítettem fel. Persze más volt, mert most már én is a vetítő mögött maradhattam a "nagyokkal", és persze Elek Ferenc hangja is igencsak eltér az óvónénimétől, de ahogy a gyerkőcökre néztem, akik izegve-mozogva, kérdezve, közbeszólva figyelték a meséket, olyan volt, mintha a 4-5 éves   önmagamat látnám. Már ezért megérte ott lenni.

Meg persze a már említett Elek Ferenc miatt is. Aranyos, a kicsik valószínűleg nem is tudták, hogy az, aki felolvasta nekik az egér és az oroszlán, vagy éppen a jéghercegnő történetét, országunk egyik nagy színésze. Egyébként épp a pénteki médián néztük és elemeztük a Teambuilding című filmet, amiben ő játssza az egyik főszerepet (illetve Fullajtár Andrea is, akivel meg kedden, a Janikovszky esten találkozhatok majd) :)

Mindenesetre mókás kis múltidéző délután volt ez nekem, a napsütés, a tavasz illat és a frissítő zápor meg csak még tovább növelték ezt a boldog nyugalmat, amivel elteltem általa.
És persze fokozódó kíváncsisággal nézek a holnap elé - jön az általam iszonyatosan várt K:aviart Mácsai Pállal és Bíró Lajossal! Alig várom már :)

Nehéz este volt a hétfői a Katonában. Nagyszerű, de nehéz.

Az Egy korty irodalom program arról szól, hogy e két vonalat, a borokat és az irodalmat összekapcsolva jöjjön létre beszélgetés a színpadon a meghívottak közt - és természetesen a résztvevő nézők bekapcsolódásával akár.

Most hétfőn a Kandúr a zsákban című könyv került terítékre, melyről annak fordítója, Bárász Péter beszélgetett többek közt az Ab Ovo kiadó főszerkesztőjével, Pataki Judittal, aki a könyv hazai kiadását kezeli. Jelen volt még a két színész, Pálmai Anna és Nagy Ervin, akik  részleteket olvastak fel a műből, az est háziasszonya, Tormássy Zsuzsanna, illetve Bott Frigyes, felvidéki magyar borász, aki színesítette és finom nedűkkel látta el a társaságot. 

Szerettem volna fotózni is, még el is vittem a gépet magammal, de természetesen az első kattintás során szólt, hogy cseréljek akkumulátort, úgyhogy ez tervem ugrott, szóval ma marad a fotótlan bejegyzés... Na sebaj, majd legközelebb :)

A mostani, második borkóstolón a színház kemény témát vállalt magára. A finom borok mellett egy olyan könyv került terítékre, melyet a 2010-es belorusz választásokon ellenzéki jelöltként induló Uladzimir Nyakljajeu írt. 
Részletekre én nem térnék ki itt ezzel kapcsolatban, szerintem elég, ha azt írom, hogy az író, ugyan él, de azért nem jelenhetett meg itt, mivel mai napig nem hagyhatja el Minszk területét...

A könyv persze nem magát a választásokat taglalja, hanem inkább ironikus, szatirikus módon mutatja be azt a rendszert, ami ott még jelenleg is, zavartalanul működik. Egy olyan világot, mellyel azt remélhetnénk, már leszámolt az emberiség. Akit bővebben érdekel maga a téma, az akár a hétvégén megrendezésre kerülő könyvfesztiválra kilátogatva a fordítóval dedikáltathatja is újonnan beszerzett könyvét, hiszen annak megjelenését erre a rendezvényre időzítették. Aki pedig részletet olvasna a könyvből, az erre a honlapra ellátogatva megteheti.

A kemény témák taglalása közepette jól jöttek a Bott Frigyes által biztosított borok. A borász egyébként nagyszerűen beszélt szintén. Az, amit és ahogyan mondott a borokról, a természetről, a tiszteletről és alázatról, nagyon megbecsülendő és megfogadni való szavak voltak. Aztán ki-kiderült még a háttérben való beszélgetésünk alatt, hogy nem csak borokkal, hanem lekvárokkal, tökmagolajjal és bonbonokkal is foglalkoznak a családjával. Engem személy szerint ez a téma eléggé fellelkesített, úgyhogy a szintén jelen lévő feleségétől rögtön el is kértem egy kontaktot, mert kiderült, hogy lehet hozzájuk mennyi megszállni is a Felvidékre, és az ott tartózkodás alatt ők maguk tartanak a jelenlévők számára borkóstolást. Ez mondjuk nekem egy jó kis hosszú-hétvégi/nyaralási programnak tűnik, szóval tervezem, hogy egyszer elnézek. Főleg, ha belegondolok, hogy a Felvidék, attól, hogy nem Magyarország területe, még elég közel van hozzánk, de mégis egy kicsit más világba kalauzol.

Színház szempontból persze a legizgalmasabb része egy ilyen estének az, hogy a színészeket nem más szerepbe bújva, hanem önmagukat "játszva" láthatja az ember. Egyébként nagyon pozitív élmény volt az estnek ez a része: mind Pálmai Anna, mind pedig Nagy Ervin nagyon lelkesek voltak, akár plusz szövegek felolvasását is vállaltak azért, hogy még teljesebb lehessen a könyvből kapott benyomás.
Ami még jobban tetszett, hogy nem álltak meg itt, hanem maguk is kérdeztek, érdeklődtek és hozzászóltak a témához, mind a borok, mind a könyv kapcsán. Főleg Nagy Ervin, aki úgy tűnt, kérdésekből kifogyhatatlan, sőt, a beszélgetés végeztével ő is kért elérhetőséget a Bott házaspártól, mert érdeklődött a borkóstoló+szállás lehetősége iránt.

Aki nem tudott jönni, annak érdemes legközelebb (bár azt hiszem Egy korty irodalom már csak jövő szezonban lesz), mert több frontos támadást intéz az ember érzékei felé, de a szónak csakis a jó értelmében. Kicsi bepillantás a színházi világba, kicsi borászkodás és kicsi irodalom egyben. 

Nekem bejött.

Már a blog.hu-ra. A Katonába annyira nem vetődtem, inkább kapartam, hogy bekerüljek szakmai gyakorlatra. És sikerült.

Nem, nem vagyok színész. Még csak rendező, dramaturg és más színházi munkatárs sem. Andragógus hallgató vagyok, aki mindig, mindenhol keresi a lehetőségeket, ezért nem elégedett meg a tanárok által felajánlott gyakorlati lehetőségekkel, hanem magának keresett valami olyat, ami kicsit új, kicsit más, kicsit színesebb és mindenekelőtt iszonyatosan érdekes.

Na így jött szóba a Katona.

Hogy miért? Mert a színház jó.

Egyébként bevallom, nem vagyok egy igazi színház rajongó. Persze egyáltalán nem vetem meg, sőt, szívesen járok előadásokra, de nem töltöm minden estémet valamilyen társulat nézésével. Ennek ellenére a Katona nagyon megfogott.

Hogy miért? Mert a Katona jó :)

Mindig "fiatalos" színháznak tartottam, de mióta megújult, ez az érzésem hatványozódott. Főleg mert a K:antin bármikor szívesen fogad, hogy megigyak ott egy jó kávét (hosszút, forrón, üresen). Aztán idén belekezdtek a Katona + programba, mely során mindenféle gyerek és felnőtt programokat kínálnak itt az előtérben - ami nem színház, de kicsit mégis az. 

Nem színház, mert nem darabokat mutatnak be, hanem például felolvasnak, társalognak meg borkóstolnak a résztvevők, de azért mégis színház, mert ezt színészek tolmácsolásában, a színház épületében teszik.

Persze nekem először az Egy korty irodalom szúrta ki a szemem - aki kicsit is ismer, tudja, hogy az étel-ital vonal elég közel áll hozzám. Aztán meg megláttam a K:aviartot, ami még gasztrósabb témát takar, szóval még boldogabb lettem.

Na aki nem csak kicsit ismer, az azt is tudja, hogy imádok szervezkedni, ötletelni, programokat kitalálni és irányítani, és ilyen területen képzelem a jövőmet is. Így adta magát a dolog, hogy összekössem a kellemest a hasznossal, és egy jó helyen csináljam szakmai gyakorlatként azt, amit szeretek. Miért ne alapon írtam, kapcsolatot kerestem és szerencsére befogadtak segítségnek.

Viszont hogy ne csak én élvezzem ezt az időszakot, gondoltam megosztom itt is azt, hogy milyen az élet a Katonában. Számíthattok élményekre, hangulatokra, beszámolókra, kérdésekre... Egy kis Katona + esszenciára. Hogy ti is érezhessétek, milyen a színházban otthon lenni. Mert ehhez nem kell ott dolgozni, elég csak betérni oda néhanapján egy-egy kávéra, előadásra. Vagy például holnap este egy újabb korty irodalomra meg borra Pálmai Annával és Nagy Ervinnel. Na meg velem, mert persze én is ott leszek az események sűrűjében.